Emlékezem.
Azaz múltam morzsáit rágom.
Próbálom tetten érni
sosemvolt bátorságom.
Neked semmit sem hoztam.
Kezemben semmi sincsen.
De arcom ráncaiba véste,
neved kezdőbetűit az Isten.
S ha elalszanak bennem a Dalok...
Eljön majd értem Apám,
és kézen fog a Halott.
S ha az Úr kérdezi,-Fiam! Megérte?
A Te neved suttogom akkor.
S a földig hajolok a Szélbe...

Tündérsziget

Ó drága Napfény, tündér Holdvilág!
Sugárotokból él e holt világ,
s körökben, miknek útja végtelen,
ragyogtok nyüzsgő emberek felett:
ó hogy szeretnék élni veletek!

Hallottam egykor, régen, hajdanán,
van egy sziget, melyet túl Indián
rejt kék ölén a Déli Óceán:
hol smaragd-erdőn aranyág fakad,
s tündér les rád minden virág alatt!

Ki ide ér, az többé sohse sír,
haja nem őszül, arca rózsapír, -
ó Boldogság, hadd jöjjek most veled,
míg a tündérek szigetére érünk,
hol örök fényt szitál a kikelet!

Balzsam tündér postája

Mióta csak gyerekek vannak,
(Hallgassatok ide, gyerekek.)
Aranyos, tele tarisnyával
Este elindul Balzsam tündér,
Hogy tik boldogok legyetek.
Hozza nektek a nagyszerü jókat,
Az enni- meg örülnivalókat.
Oh, be jó tündér ez a tündér.

De van egy nagy átka szegénynek:
Sokan vannak a haragosak,
Gonosz tündérek sötét szárnnyal.
(Rosszak voltak, elcsapták õket)
Ezek leskõdnek csúful sokat
S mit nektek hozna, gyerekek, nektek,
Tarisnyájából kiszedegetnek
Sok édeset, vígat, bölcset, jót.

Minden este
Jön a posta,
Posta-kürt nincs,
Csöndben hozza
Tarisnyáját
Balzsam tündér,
Mert gonosz kéz
Megmotozza.
Néha-néha
Mindent elszed
S elkobozza,
Mit csak hoz a
Tündér-posta.
De a posta
Mégis posta,
Sokszor jön meg
Megrakodva
S Balzsam tündér
Mosolyogva
Sok holmiját
Gyerekek közt
Szerte-osztja.
Ilyen posta
Ez a posta,
Ezt a verset
Is az hozta.

Hoz játékot,
Hoz meséket,
Édes álmot,
Csoda szépet.
Virgácsot is
Aki vétett
Kaphat tõle.

Néha-néha
Nincs csak félig,
Sok holmiját
Kicserélik.
Rossz tündérek
Akkor bátrak,
Hogyha Balzsam
Belefáradt
Rossz gyermeket
Jóvá tenni,
Hazugokkal
Veszekedni.
Ilyenkor a
Posta mást hoz,
Jeles helyett
Szekundát hoz.
Sok bánatot,
Kevés kedvet,
Sírást hoz a
Jókedv helyett.

Szegény-szegény, jó Balzsam tündér,
Mint kell értetek harcolnia
Aranyos tarisnyáját védve,
Hogy a nektek szánt szépet és jót
El ne rabolja senki fia.
Hozza nektek a tréfa rakását,
Szülõtök csókját, simogatását.
(Minden szépet Balzsam tündér hoz.)

Ha jók vagytok, Balzsam tündér gyõz,
Legyõzi az ellenségeit,
Vakációt, mese-délutánt hoz
S jót csak a rossznak nem tud hozni.
(De ugye, hogy nincs rossz senki itt?)
Segítsetek a szegény Balzsamnak,
A rossz tündérek sokan vannak
S a jó tündért meg kell becsülni.

Weöres Sándor: Tündérszerelem

"Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,
fölém-simuló tótükörben mindenem fájt,
sások éle összevagdalt,
bocsáss be, bocsáss be!"

"Ott a felhő puha ágya,
selyem holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba."

"Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam,
kopár égen meddő szivemtől perzselődtem,
mégis fáztak a virágok,
bocsáss be, bocsáss be!"

"Ott a felhő puha ágya,
bársony holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba."

"Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam,
fakó vízben merev-szemü halakat láttam,
s fáradt bivalyt bámulni a hídról,
bocsáss be, bocsáss be!"

"Legyél újra kezem árnya,
legyél újra szemem lángja,
ne gyere az én szobámba."

"Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam,
bocsáss be, bocsáss be -"

Weöres Sándor: A Tündér

Bóbita Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, igér neki csókot,
röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita álmos,
elpihen õszi levélen,
két csiga õrzi az álmát,
szunnyad az ág sürüjében.

Piruló alkony...

Rózsaszín felhők az alkonyi égen…

a lenyugvó Nap még kinyújtja kezét,

megcirógatja a bodrokat szépen,

rózsapírt hintve köztük szerteszét.

Könnyű szárnyain röppen az este

lengeruhájú tündérkeként,

az enyhe tavaszban szerelemre lesve

ránk ragyogtatja csillagszemét.

Piruló alkony, szép tündelányka…

az ezüst Hold szerelmére vár,

de csak távolról vágyón csodálja,

elillan, ha tűnik a napsugár.

A Tündérpor lángja

Ég, lobog a fájdalom tüze

S egy kis tündérke szárnya,

Megpirul benne.

Hullámzik, csobog a csodák tengere

S egy szép hableány fényét

Leli benne.

A hajnali nap sugara rámered,

S a fénye lassanként elrebeg.

Ebben lesz, mit hosszan nézel,

A lángoló tűzben tudod, mit érzel.

Tündértánc

Tündeszárnyon jön az este.

Álomport hint a szememre,

párnám szövi holdsugárból,

csodát ígér más világból.

Beburkol bársonyba csendben

ebbe a szép bűvöletben,

s úgy ringat el tündérszóval,

szava oly halk, mint a sóhaj.

Éji tündém szárnya lebben,

álomtáncba csábít menten,

de elillan akkor zordul,

ha hajnali harang kondul.