Lidércnyomások


Éjfélre járt az idő, lefekvéshez készülődött, sötétség ült már a szobán, a kerten, csak a nyitott ablakon bevilágító gyenge, kis holdfény világította meg az arcát. Az ágyban ült és nézett ki az ablakon, bőrét selymesen cirógatta az olykor belibbenő éjjeli szellő. Nagyot szippantott a friss levegőbe, gondolt egy nagyot, kapta magát, belebújt a papucsába és kiment sétálni. A kerti kaput se zárta be, hisz a szomszédok messzebb laknak és amúgy is ilyenkor már mindenki alszik, senki nem jár arrafelé. Az erdő felé vette sétája útját, és az arra vezető kikövezett úton ahová lépett a földön heverő ágak recsegtek papucsba bújtatott lába alatt, a hold szinte nappali fényt varázsolt a tájra. Az út, amerre sétált évszázados tölgyekkel volt szegélyezve. Lassan sétált, közbe fel-felnézett az égre hogy a csillagokban gyönyörködjön. Éppen hogy elérte az erdő szélét, amikor megbotlott valamiben, egy csont volt az. Elkezdett morgolódni magában, hogy azok az átkozott kóbor kutyák széjjelhordják az ellopott csontokat, és minduntalan megbotlik bennük az ember, ha éppen nem a lába elé figyel...De ahogy jobban szemügyre vette a csontot egész nagynak tűnt...sőt emberinek! Ezen már nagyon felháborodott... Azok a korcs ebek már a temetőből is kikaparják a csontokat!? Míg így fortyogott magában, jócskán behaladt az erdő mélye felé. Megcsodálta a hold sütötte éjjeli virágokat és az előle a bozótba és az avar aljára menekülő kis állatokat. Recsegett ropogott léptei nyomán a már kövezetlen erdei ösvény. Egyszer csak mély zümmögést hallott, majd elindult a hang irányába és nem soká zöldes fényt pillantott meg kiáradni egy vén rozoga viskó nyílásaiból. Közelebb lopódzott és belesett az ajtón. Rémület fogta el...egy vénséges vén banya állt egy oszlophoz kikötözött meztelen fiatal lány előtt, aki nem más volt mint a domb túloldalán lakó szomszédék két hete eltűnt gyermeke. Élettelennek tűnt, mintha elájult volna vagy valami... Ekkor a banya kézbe vette a zümmögő dolgot, ami nem más, mint egy gyerekfej nagyságú kissé puha és nyálkás zöld fényt kibocsátó labda-szerűség volt, amit aztán gyomorforgató módon a banya a lánnyal meg etetett, mivel hogy közben a lány is magához tért. Elgondolkodott miközben az ablakon át szemlélte a dogokat; mostanában elég gyakran eltűnnek egyes emberek, de mindig épségben, sőt (!) sértetlenül és tisztán érkeznek haza, mintha egész idő alatt egy olyan helyen lettek volna, ahol elláthatták magukat, vagy éppenséggel más látta el őket...de igen ám! Most jön az igazi rejtély, akik előkerültek másnap holtan köszöntötték a rájuk köszöntő első napsugarakat. Mintha csak azt várták volna, hogy haza érjenek és békés helyen távozzanak a túlvilági létbe. Vajon ezzel a lánnyal is így lesz? Tennem kéne valamit...hogy meg akadályozzam az újabb halál esetet-morfondírozott magában, de úgy döntött még se tesz semmit, mert félt a következményektől, amik a banya okozhatna, lehet nem csak ő látná kárát a dolognak de az egész város...így hát csendesen ellopózott, magában tartva mélyen a dolgot és lelkiismeretét marta a gyávaság és tétlenség hogy nem tett semmit. Egész úton rettegett h valami elkapja őt az erdőben és csak akkor nyugodott meg igazán, amikor kiért a csinos, tölgyes, kockaköves útra ami hazáig vezetett. A kerti kaput bereteszelte, és a házajtaját is kulcsra zárta és még az ablakokat is amelyek előtt gondosan elhúzogatta az összes függönyt, majd bebújt az ágyába és az orráig felhúzta a takarót és így mozdulatlanul feküdt egész éjjel. Másnap reggel eléggé kialvatlanul ébredt tagjai sajogtak, mert elfeküdte az összeset, mivelhogy meg se moccant az éjszaka folyamán. Felült az ágyban és elmorfondírozott hogy amit látott az valóság volt vagy csak elég érdekeset álmodott, arra a következtetésre jutott hogy csal álom lehetett mivel az erdőnek azon része eléggé ingoványos laza szerkezetű földdel van meg áldva és egy házat sehogyse bírna el mert rögtön elsüllyedne. Egy óra múlva felöltözve és elkészülve lépett ki a házból...vagyis csak lépett volna, de mivel az ajtó zárva volt és ő elég lendületesen rántotta meg a kilincset...elég lendületesen is verte be a fejét az ajtóba. Szidta is magát, hogy ennyire feledékeny, pedig nem szokta bezárni az ajtót ő soha, ugyan ez játszódott le a kerti kapunál is, csakhogy ott a térdét ütötte meg elég szépen. Nagyon morgott, fájó tagokkal elindult hogy bevásároljon valamit harapni való reggelire és ebédre majd. Elcsodálkozott amikor eszébe jutottak a függönyök, azokat is elhúzta, majd egy éles kocsi dudájára feleszmélt hogy hoppá! a piroson sétált át. Megpróbálta szétszórtságát elűzni ezért bement a vegyesboltba. Nem is hamar végzett ott, haza sietett és elpakolta a vásárolt dolgokat, útközbe elhaladt a szomszédék előtt, akik nagy csodálkozására a kertben ölelgették elveszett és immáron előkerült lányukat. Boldogan újságolták neki gyermekük előkerültét, és ő illedelmesen örült nekik egy sort, majd sűrű elfoglaltságaira hivatkozva továbbindult haza. A konyhában elpakolt pár száraz edényt, a hűtőbe és a kamrába itt betette a holmikat, az üres bevásárló szatyrát pedig felakasztotta egy kis kampóra a bejárat mellett álló kabát tartó mellett. Egésznap nem csinált semmi különöset ezért hát este sokáig fenn volt és nézte a túlszépített szappanoperákat. Majd lefeküdt és nem is olyan soká elaludt, reggel viszont egy hatalmas sikításra ébredt fel, ami a szomszédból jött...jól megijedhetett az asszonyság oda át valamitől, ha hozzá is elhallatszódott...csodálkozott rendesen. Villámgyorsan magára kapkodta a ruháit és átszaladt megnézni, hogy mi történt odaát. Szörnyű hír fogadta. A tegnap előkerült lány ma reggelre meghalt. Rettentően ledöbbent, és a szomszédtól távozva ismét eszébe jutott a múltkori álma...tényleg csak álom volt? Most már egészen biztosan tudta hogy nem az volt. De még a bűntudat is mardosta a lelkét, hogy otthagyta azt a szegény lányt a banya karmai között. Megfogadta, hogy soha többé nem megy az erdő felé. Csendesen telt el a következő háromhét, amikor is újabb személy tűnt el. Ezúttal a postásné veje volt az áldozat. Nem nagyon tudott most uralkodni és nagyon erősnek érezte azt a vágyat, hogy megszegje a fogadalmát; vagyishogy nem megy soha az erdőbe. Ezen az éjjelen is megtette azt az utat, csak most nem volt olyan szemet gyönyörködtető a kis éji séta. Most mintha megnémult volna a táj a a szél nem fújdogált, a lombok nem susogtak, és a kis állatkák is mintha eltűntek volna, talán ez azért van mert már tudja hova készül. Ismét látta a zöldes ragyogást, és igen! A postásné veje volt meztelenre vetkőztetve az oszlophoz kikötözve félájultan, és a banya ismét csak tuszkolta lefelé a szerencsétlen áldozat torkán a zölden világító gumót. Ezt már nem bírta a gyomra, a félelem a gyomrát célozta meg, végtagjai remegni kezdtek, vélhetően ennek köszönhette azt hogy rálépett valami vastag faágra és az fájdalmasan nagyot reccsent. A banya hátra fordult és észre vette amint ő az ablakon bámészkodik, elkezdett fejvesztve menekülni. A banya követte őt. Az erdő most mintha kétszer hosszabb lett volna kifelé...vagy talán eltévedt? De amikor kiért megint megbotlott a csontban, ami mintha friss lenne és kisebb...talán a szomszédék lányának csontja volt. Ezen nem volt sok ideje gondolkozni, hanem a köves úton végig rohant, majd haza érve villámgyorsan bezárta az összes ajtót ruhástól bevágódott az ágyba és teljesen bebújt a vastag takaró alá és ott reszketett tovább. Váratlanul halk, de tisztán hallható lépések koppanó zaját hallotta, amelyek egyre csak közeledtek nem a legjobb rejtekhelye felé. Majd érezte, ahogy hűvös árad be a takarója széleinél, majd az a következő pillanatban lerepül róla és a banya neon-zölden világító szemeibe nézett. A banya a falon lévő tükör benézett végig simította az arcát majd rá nézett, és habozott egy kis ideig. Sötét alakját áttetsző köd kavarogta körül, és várt módon kinyúlt érte, elkapta az egyik vállát, de amikor hozzá ért mintha vaskos álmosság telepedett volna rá, a banya alakja kezdett elmosódni és végül a feneketlen fekete álomnélküli gödörbe zuhant. Legközelebb már csak meztelenül egy oszlophoz kikötözve a banya viskójában ébredt fel, körös-körül mindenütt zöld fény világított, és a banya szörnyű ízű zöld nyálkás gumót etetett meg vele. Közbe agyába rémisztőbbnél rémisztőbb képek villantak fel...a szomszédék lányának síró holtteste, a postás né vejének könnyáztatta arca, és még jó pár előtte lévő áldozat utolsó perceit látta maga előtt kavarogni, attól az ocsmány gumótól hányingere támadt, verejtékezett a melegtől közben rázta a hideg, gonosz kacajt vélt hallani, a feje majd szét hasadt. A követező másodpercben ismét az erő szélén ált, nem tudta hogy került oda, főleg éjjel, de minél előbb haza akart kerülni. Bement a házba de közbe minden ajtót zárva talált. És a hálószobájába érve ott az ágyában egy reszkető gombócot talált, megtorpant, lassan közelebb ment és lerántotta róla a takarót. Saját magát látta, a saját remegő testét és félelemtől eltorzult arcát és néma sikolyra húzódott száját. Belenézett a falon lévő tükörbe, megsimította arcát. Nem hitt a szemének. Úgy nézett ki mint a banya!! Habozott egy másodpercig majd maga után nyúlt az ágyon fekvő énje ekkor elájult, azt elcipelte a viskóba levetkőztette, kikötözte és elkezdte etetni az oszlophoz kötözött sajátmagával a zöld világító anyagot. Nem tudta mit miért tesz, ösztönösen cselekedett. Miután teljesen megetette e zöld trutymót rémülten felébredt, és az oszlopon találta magát maga előtt a banyával, de ekkor nagyon hirtelen ismét felébredett. Immár a saját ágyában, csatakosra izzadva magát lihegve, és a banya ült az ágya végében, aki ekkor zöldes köddé oszlott, és fehér fénnyé változott, ami a mennyezetből fénylett le rá, a fénybe nézve boldog megnyugvás áradt szét benne, és mintha hívogatta volna magával a gyönyörű fehér fény, majd fehéren áttetsző kezek nyúltak érte ő megfogta a kezeket és azok magukkal vitték a vakító fehérségbe, ahol teljes nyugalom és boldogság várta és ismerős arcok tűntek fel előtte, a szomszéd kislány, a postás né veje és még sok-sok rég elfeledett rokon. Visszanézett még egyszer...utoljára és látta élettelenül összeeső testét amint a párnájára zuhan. Másnap reggel, az újságok öles szalagcímei ezt harsogták: "Újabb rejtélyes haláleset! A hatodik áldozat a fiatal patológus..."