Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égnek, Míg üres; és ha megért, földre konyítja fejét. Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek, Míg a teljes eszű bölcs megalázza magát. Verseghy Ferenc

A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el.
Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen. /Stephen King/

„A szerelem megsemmisíti az észt. Az agy és a szív olyan, mint a homokóra két edénye: amikor az egyik megtelik, a másik kiürül”

Tudod mi a bánat?
Ülni egy csendes szobában és sírva várni azt, aki nem jön többet,
Elutazni onnan, ahol boldog voltál és otthagyni a szívedet.
Örökké szeretni azt, aki nem szeret téged,
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, s soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet,
S sírdogálni, mert nem jön rá felelet.
Szavakat idézni, melyek lelkedre hulltak,
Rózsákat őrizni, melyek kifakultak.
Hideg búcsúzáskor forró csókot kérni,
Mással látni őt, és nem visszanézni.
Kacagni boldog, hazug lemondással,
S otthon leborulni könnyes zokogással.
Imádkozni át hosszú éjszakákat,
Hogy ő meg ne tudja, mi is az a bánat!